ÁSZF
A polkadog.hu fontosnak tartja a személyes adatok védelmét és azok bizalmas kezelését.
A felhasználók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeli, gondoskodik azok biztonságáról.
A személyes, illetve közérdekű adatokat az 1992. évi LXIII (Av.tv) és azt módosító törvényben valamint a kapcsolódó jogszabályok és az adatvédelmi országgyűlési biztos által kiadott állásfoglalásoknak megfelelően kezeli az üzemeltető - Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során szóló 1998. évi VI. törvény alapján.
A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999 (II.5) Kormány rendelet értelmében a regisztráció során felvett személyes adatok, kizárólag csak elektronikus formában tároljuk. Azt harmadik fél részére tovább nem bocsájtjuk.
A regisztráció során a regisztráló egyben elfogadja az általános szerződési feltételeket, mely a szállítás és jogi információ, vásárlás menüpont alatt megtalálható. Ezt a szerződést a polkadog.hu nem írásban kötött szerződésként kezeli, iktatószámot nem kap, így azt nem iktatja, utólag hozzá nem férhető.
A cégünkkel való együttműködés során beszerzett adatokat kizárólag a megjelölt célra használja fel, nem egyesíti más forrásból származó adatbázisaival és semmilyen formában nem adja át harmadik félnek, illetve megtesz mindent annak érdekében, hogy illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
A fotókat és videókat szerzői jog védi így annak másolása és más áruházakban való bemutatása, értékesítésre szánt felhasználása TILOS!
14 napos elállási jog / Elégedett vásárló garancia / Visszavásárlási garancia
Egyedi megrendelés esetén (a megrendelő külön kérésére egyedi méretben, vagy színkombinációban készült termék, illetve névre szóló nyakörv esetén) a megrendelés átvételétől való elállásra, cserére, visszaküldésre NINCS lehetőség.
A webshopban megtalálható termékek rendelése esetén (kivéve névre szóló nyakörv) a vásárlónak joga van tizennégy napon belül indoklás nélküli elállási joga gyakorlásához. Ezen időn belül lehetősége van ügyfélszolgálatunkra elállási jogot benyújtani. A vásárlónak lehetősége van a terméket eredeti csomagolásban, eredeti számlával, nem sérült, nem koszos eredeti állapotban visszaküldeni részünkre és annak vételárát visszatérítjük. A visszaküldés díja a törvény értelmében a vásárlót terheli. A vásárló által kifizetett összeget haladéktalanul visszafizeti a polkadog.hu. A polkadog.hu köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást és az áru visszaszolgáltatását követő tizennégy napon belül visszatéríteni.
Az elállási jog abban az esetben is gyakorolható, ha a Termék nem hibás vagy sérült, pusztán valamilyen szempontból, - amit a vásárló nem köteles megosztani az eladóval - nem felel meg a vásárló igényeinek.
Ebben az esetben kérjük, jelezze írásban az ügyfélszolgálatunknál emailben!
A tizennégy napon belül visszaküldött termékek árát megtérítjük. A terméket változatlan és nem rendszeresen használt állapotban, az eredeti csomagolásnak megfelelő csomagolásban kell visszaküldeni. A visszaküldés költségét a vásárló fizeti.
Garantáljuk, hogy a kézbesített termékek megegyeznek a polkadog.hu honlapon található leírással.
Cserejog
Ha a vásárló nincs megelégedve a vásárolt termékkel, jogában áll azt visszajuttatni részünkre. Ügyfélszolgálatunk segít a csere lebonyolításában. Csak a változatlan és használatlan állapotban visszaküldött termékeket cseréljük vissza. A visszaküldés és a szállítás költsége a vásárlót terheli. A cserejog csak az EU-n belül kiküldött csomagokra érvényes. Jótállást a termékekre kézhez vételtől számítva hat hónapig biztosítunk.
A termék visszaküldése
A vásárló kötelessége arról gondoskodni, hogy a termék sértetlen állapotban kerüljön vissza hozzánk. Ezért a terméket gondosan be kell csomagolni. Ha utánvéttel küldtük a terméket, lehetősége van arra, hogy postai úton MPL futárral elküldje nekünk a terméket. Ez esetben a visszaküldési díjat a vásárló fizeti.
A visszaküldés akkor lép érvénybe, amikor a terméket átvettük, és megvizsgáltuk. A visszafizetés összegét ugyanarra a bankszámlára utaljuk át, amellyel a terméket kifizették.
Ügyfélszolgálat:
Név: Regényi Virág
Telefonszám: +36 20 275 61 80
E-mail: info@polkadog.hu
Postai úton: 1185 Budapest, Kuróczy Pál u. 3/b
Általános tudnivalók
Az Internetes felületen való vásárlás, írásban kötött szerződésnek minősül, feltétele az adatok pontos megadása és a szerződési feltételek, üzletszabályzat elfogadása. A rendeléssel minden vásárló kijelenti, hogy tisztában van a rendelés menetével. Az Interneten leadott rendelések rögzítésre kerülnek. A vásárlást csak akkor tudjuk elfogadottnak tekinteni, illetve regisztrálni, ha a vásárló az ezen az oldalon található mezőket maradéktalanul kitölti. Ennek elmulasztásából eredő károkért, illetve a folyamat közben felmerülő technikai problémákért a Webáruház felelősséget nem vállal. Webáruházunk fenntartja magának a jogot, hogy a vásárló (vásárláskor megadott) adatainak valódiságáról meggyőződjön, amennyiben az abban foglalt adatok valódisága megkérdőjelezhető, vagy értelmezhetetlen, a megrendelést törölje. Szállítást csak Magyarország területén vállalunk, megrendelést csak magyar nyelven fogadunk. Rendelést csak 18 éven felüli, saját címmel, telefonszámmal rendelkező személyektől fogadunk el! Más névre, címre szóló rendelést nem áll módunkban elfogadni.
Az oldalon való rendelés esetén a kiválasztott termékeket a mellettük/alattuk található "Megrendelés" feliratú linkre klikkelve teheti a Webáruház kosarába, melyek rendelési mennyisége módosítható a feltüntetett darabszám megváltoztatásával. A "Töröl" gomb segítségével a kiválasztott termék eltávolítható a kosárból. A megrendelő űrlap kitöltésével lehet elküldeni magát a rendelést. A későbbi vásárlás megkönnyítése érdekében és a különböző kedvezmények igénybevételéhez regisztráció szükséges.
A vételárként feltüntetett árak a szállítási költséget nem tartalmazzák.
A polkadog.hu az árváltozás jogát fenntartja. Áraink, illetve termékeink folyamatosan változhatnak, bővülhetnek. A termékek fotói kis mértékben eltérhetnek a valós formától. Az akciós áruk esetében az akció minden esetben a készlet erejéig tart. Amennyiben készlethiány miatt az akciósan rendelt terméket nem tudjuk szállítani, erről a megadott email címre értesítést küldünk. A megrendelések érvényességét telefonon ellenőrizhetjük, ezért kérjük, hogy a telefonszámát minden esetben adja meg! Telefonszám megadása nélkül a megrendelést nem áll módunkban teljesíteni!
A vevő köteles a kiszállítás időpontjában az áru kifizetése után, még a futár, illetve a kézbesítő jelenlétében a csomagot tételesen ellenőrizni és hiánytalan teljesítés esetén az átvételi elismervényt aláírni. Amennyiben sérült termék van a csomagban, kérje azonnal a kárfelvételi jegyzőkönyvet. Ezt követően hiányosságokra vonatkozó reklamációkat nem áll módunkban elfogadni. Amennyiben kiszállítás során a csomag átvétele sikertelen, ennek tényéről a szállító értesítést hagy, majd legfeljebb két alkalommal ismét kísérletet tesz a csomag kiszállítására.
Az esetleges szállítási késedelem, vagy a megrendelés teljes meghiúsulása esetén a polkadog.hu-t kártérítési kötelezettség terheli. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
A vásárlástól való elállás joga (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján)
A megrendelt termékek kézhez vételétől számított tizennégy napon belül a Vevőnek joga van elállni vásárlási szándékától. Ebben az esetben az Eladó köteles a teljes kifizetett vételárat visszatéríteni a Vevőnek az elállást, ill. az áru visszaszolgáltatását követő tizennégy napon belül. A visszatérítés a szállítási költségre nem vonatkozik. A Vevő pedig köteles az árut eredeti állapotában az Eladónak visszaszolgáltatni és viselni az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségeket.
Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi. A vállalkozás köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő tizennégy napon belül visszatéríteni.
A fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A fogyasztót ezen felül egyéb költség nem terheli. A vállalkozás azonban követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. A megrendelő a vásárlástól való elállási nyilatkozatát levélben (postai úton), telefonon és e-mailben is jelezheti az elállási határidőn belül.
Adatkezelés
A résztvevők személyes adatainak felhasználása/tárolása/továbbítása az adatvédelmi tájékoztatóban meghatározott keretek között történik.
A webáruház böngészése folyamán biztosított hírlevél feliratkozás során megadott adatokat webáruházunk bizalmasan kezeli, leiratkozás lehetősége minden kiküldött hírlevél alján biztosított, továbbá kérhető az Ügyfélszolgálati elérhetőségek valamelyikén. A webáruház oldalainak böngészésével, továbbá megrendelésének rögzítésével elfogadja a szepsegspecialista.hu webáruház általános szerződési feltételeit, továbbá adatkezelési elveit. A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a polgári törvénykönyv, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999 (II.5.) kormányrendelet, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. rendelkezései az irányadók.